61. Megoldás

Sziasztok.
Gondoltam ha már ez a nyár utolsó napja akkor zárjuk a szabadságot egy résszel. Hogy viselitek, hogy kezdődik a suli?
Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de már kifejtettem ennek az okát. Holnap beköltözöm a koleszba szóval nem tudom, hogy lesz tovább. De a blogot nem hagyom abba. Ha kell papírra írok, de folytatom.
Köszönöm a komikat, Rátok mindig számíthatok!!:) Örök hálám, csajok!
A részről pedig csak annyit, hogy már régen megírtam, most pedig át sem olvasom mert lehet, hogy már nem tetszene, de nincs időm újat írni. Hát igen, kezdődik a suli. Mindenkinek, kitartás! Túl fogjuk élni. Na, de befogtam, jó olvasást!:)♥

~ Perrie ~

 A kezemben lévő forró kávét kortyolgatva ücsörögtem  fiúk nappalijában, miközben azon gondolkoztam, hogy miért nem lehet egy interjút emberi időpontban megejteni. Reggel hat óra. Gyűlölök korán kelni. 

A tegnapi napot nem vittük túlzásba, bőven elég volt mindkettőnknek egy mozi. De az éjszaka már sokkal tartalmasabb volt. Mosolyogva dőltem hátra, becsuktam a szemeimet és csak élveztem a csendet.

-Baromi nagy gáz van! - hallottam Zayn hangját mögülem, mire úgy megijedtem, hogy a kezemben lévő kávét a ruhámra locsoltam. Mérgesen néztem Malikra, de őt nem érdekelte a foltos pólóm, helyette a telefonjára koncentrált.
- Mi az? - kérdeztem, a csészét az asztalra raktam.
- Hol voltunk mi tegnap?! - csattant fel idegesen és tovább nyomkodta a telefonját.
- Mondd már, hogy mi történt! - álltam fel, mellé léptem és már én is a képernyőt néztem. Elképedtem a fotók láttán. - Ez most az amire gondolok? - fordultam felé elképedve.
- Nem, dehogy! Ezek hamis képek, nem Dany van rajtuk - magyarázta. - Megmondtam annak a ribancnak, hogy tűnjön el - morogta, majd szitkozódott egy sort.
- Bianca? - értetlenkedtem még mindig. - Képes lenne megjelentetni ilyen képeket?
- Többre is képes. Szerinted Harry és Dany már látta? - nézett fel végre a telefonból.
- Nem tudom. Felhívom - húztam ki a mobilom a zsebemből és már hívtam is. Pár percig kicsöngött, de nem vette fel. Megpróbáltam újra, de még mindig semmi. - És most mi lesz? Ez így nem maradhat.
- Beszélek Biancával - válaszolta, majd már indult is az ajtó irányába.
- Veled megyek - jelentettem ki, felkaptam a kabátom, majd a csizmámmal kezdtem bajlódni.
- Nem lehet, hétre oda kell érned a stúdióba - tiltakozott, de leintettem.
- Megyek és kész - mondtam, majd hajthatatlanul megálltam az ajtó előtt. Megadóan sóhajtott, majd egy hihetetlen mosoly kíséretében kinyitotta előttem az ajtót. Győzedelmesen elvigyorodtam, ő pedig összekulcsolta az ujjainkat és úgy húzott a kocsijához.

~ Dany ~

Mosolyogva aludtam el és mosolyogva ébredtem. Talán egész este abba sem hagytam. Valahol a felhők felett jártam, és most mondhatnám, hogy három méterrel, de ez jóval több volt annál. És nem akartam leszállni onnan. Legszívesebben odafönt ücsörögtem volna 365 napból, minimum 367-szer. Oldalra fordultam és szemügyre vettem  a békés arcát. Nincs is jobb dolog, mint mikor kora reggel felébredsz és látod, hogy az a személy fekszik melletted akit mindennél jobban szeretsz.
Visszagondoltam  tegnap estére, minden egyes emlékkép csak még nagyobb mosolyt csalt az arcomra. A hajókázás, a sok nevetés, a vacsora, a plüssmaci, vagy a hosszú csókok a kanapén... Az arcomat a tenyerembe temettem, mert azt hiszem elvörösödtem. Megengedtem magamnak egy halk sóhajt, majd óvatosan kibújtam az ölelő karokból és átbicegtem a nappaliba. Lehet, hogy nem tett jót a tegnapi séta, de kit érdekel? Megérte, még akkor is ha most fáj a lábam.
Megnéztem, hogy mennyi az idő és kelletlenül állapítottam meg, hogy reggel hét. Nekem pedig nyolckor becsöngetnek. Ez némileg letörte a kedvem, de egy forró kávé gondolata mindjárt helyre is hozta. Elővettem az egyik kedvenc bögrémet, de akkor megszólalt Harry telefonja. Gyorsan érte nyúltam, nem akartam, hogy felébredjen. Megnéztem a hívót, majd felvettem. 

- Szia, Louis. Még alszik - mondtam halkan és az alsó ajkamba haraptam, hogy elűzzem a nem kívánatos gondolataimat. Jól van, nem tehetek róla, túl jól hangzik az, hogy Harry az ágyamban...

- Szóval összejött a meglepetés randi - állapította meg. - Mondd meg neki, hogy ne késsen a megbeszélésről, különben Paul szétrúgja a seggét - mondta, majd ásított egyet. Valószínűleg ő is most ébredt. 

- Átadom. Hánykor lesz?

- Nyolckor, szóval kapkodja magát. De most mesélj, milyen volt a randi? - kérdezte, közben ásított még egyet. 

- Nagyon jó volt, de úgy is elmeséli neked, szóval nem töröm magam - mosolyodtam el.

- Oké, most tűnés vissza huncutkodni, még van fél órátok - mondta nyávogós hangon mire elnevettem magam.

- Leteszem, jó? Nem akarom hallgatni a perverz dumádat. Szia - köszöntem el és kinyomtam, nem vártam meg, hogy hozzátegyen valamit. 

A kávéfőzést felfüggesztettem egy időre, és visszamentem a hálószobámba, majd befeküdtem az ágyba. Egyenletesen szuszogott, nem ébresztette fel a telefon csörgése. Végigsimítottam az arcán és hosszú puszit nyomtam a szájára. 

- Jó reggel! - túrtam bele a göndör hajába, mire álmosan hunyorogni kezdett. - Szia.

Szó nélkül felemelte a takarót, magához húzott és átölelt. Arcát a nyakamba fúrta, és szerintem visszaaludni készült. - Tomlinson hívott, és azt üzeni, hogy ne késs el a megbeszélésről - mondtam, mire halkan felnyögött és kifújta a levegőt, ami csiklandozta a nyakamat. 

- Gyere velem! - morogta rekedt hangon. Elmosolyodtam és é is becsuktam a szemeimet.

- Nagyon szívesen mennék, de nem lehet. Egyrészről mert Paul leszedné a fejemet, másrészről mert iskolába kell mennem.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Hét óra - válaszoltam. - Annyira nincs kedvem felkelni - nyögtem fel. Pár percig így feküdtünk, majd kénytelen voltam erőt venni magamon. - Gyerünk, ébresztő! - vezényeltem és tapsoltam kettőt. Felsóhajtott, átfordult a másik oldalára és az orráig húzta a takarót. - Oké, még van tíz perced amíg felöltözök, utána kiverlek az ágyból - fenyegettem meg, majd felálltam és a gardróbomba mentem. Felvettem a fekete farmeromat, a sötétkék pulóveremet, és a nyakam köré tekertem az egyik sálam. Átsétáltam a fürdőszobába, közben odahajítottam Harrynek a pólóját, de nem nagyon érdekelte, aludt tovább. Mosolyogva megforgattam a szemeimet, majd a fürdőben kifésültem a hajam, fogat mostam, és egy kis sminkkel feldobtam az arcom. Legalább a karikás szemeim eltűntek. Felcsatoltam az órámat, majd végignéztem a tükörképemen. Késznek nyilvánítottam magam, így visszamentem az álomszuszékhoz. Lehuppantam mellé az ágyra, de még ez sem foglalkoztatta.
- Jössz magadtól, vagy én szedjelek ki? - kérdeztem.
- Két perc - dünnyögte.
- Ne akard, hogy énekeljek! - álltam fel harcra készen. Még csak meg sem mozdult. - Te akartad - bólintottam és kíméletlenül lerántottam róla a takarót. - Ébresztő! - kiabáltam el magam jó hangosan.
- Ne már, Dany! - nézett rám mérgesen, majd a fejére húzta a párnát. Mellé térdeltem, megfogtam a másikat és püfölni kezdtem vele. Ez általában bevélik.
- Nem hiszem el, hogy ennyire lusta vagy, Styles! El fogsz késni - ütöttem tovább mire hirtelen elkapta a derekamat és letepert. - Hékás! Én felül szeretek lenni - kértem ki magamnak. - És egyébként is... - háborogtam volna, de félbe szakított.
- Ó, fogd már be! - csattant föl és mielőtt még ellenkezhettem volna , az ajkait az enyémekre nyomta. Talán ha öt másodpercig sikerült ellenállnom, ő pedig nem adta fel, ujjait a pulóverem alá csúsztatta és ráfogott a derekamra. A párna kiesett a kezemből, közelebb húztam magamhoz, ő pedig elmosolyodott. Innentől nyert ügye volt.
Felőlem akár az ég is leszakadhatott, az sem érdekelt volna. Csak rá tudtam figyelni, az ajkai édes ízére. Minden megszűnt, én pedig nagyon élveztem.
- Ezt most annyira nem kéne... - sóhajtottam, miközben az államat és a nyakamat lepte be csókokkal.
- Akkor állíts le - tért vissza az ajkaimhoz, én pedig elvigyorodtam. Lelöktem magamról, majd az ölébe ültem. Egy önelégült mosollyal nézett rám, és megmarkolta a pulcsim szélét.
- Az marad - húztam el a kezét.
- Biztos vagy benne? - vonta fel az egyik szemöldökét. Nem, abban vagyok biztos, hogy egy percen belül leszeded rólam. 
- Annyira utállak ilyenkor! - támadtam le újra az ajkait, ő pedig újra a pulóveremet kezdte húzni. Felemeltem a kezeimet, ő pedig egy könnye mozdulattal megszabadított a kék ruhadarabtól. Tekintete szinte abban a pillanatban vándorolt a mellkasomra, ujjai pedig a hajamba túrtak.
- Hiányoztál - morogta az ajkaimba, én pedig válaszként megcsókoltam. Lábaimat összekulcsoltam, így még szorosabban húztam magamhoz. Kezeit a levezette a hátamon, egyenesen a melltartómig, majd megpróbálta kikapcsolni. Már vagy fél perce babrált vele, de még mindig nem sikerült neki.
- Mi a...? - hajolt el tőlem, én pedig elnevettem magam, és előre húztam a kezeit.
- Talán itt könnyebb lesz - nevettem tovább.
- Szóval kinevetsz? - tettette a felháborodást, majd nemes egyszerűséggel hanyatt lökött. - Visszakapod - mondta, és abban a pillanatban csikizni kezdett. Ujjait az oldalamba fúrta, én pedig visítva tiltakoztam.
- Hagyd...abba! - nyögtem ki két nevetés között. A csikizést ugyan abbahagyta, viszont a hasamhoz hajolt és gyengéden harapdálni kezdte. Hátravetett fejjel felnevettem és az egyik párnába markoltam mikor egyre lejjebb haladt. Gyorsan kigombolta a farmerom, és már húzta volna le rólam, mikor megszólalt a telefonja.
- Ez most komoly? - motyogta, én pedig felültem, és megtámaszkodtam a könyökömön.
- Vedd fel, lehet, hogy fontos - mondtam, de nem volt túlságosan elragadtatva tőle. Kelletlenül felállt és elindult a nappaliba. - Siess vissza! - szóltam után és elfeküdtem az ágyon. Elmélyültem a plafon tanulmányozásában, és mire feleszméltem, ő még mindig kint telefonált. Feltápászkodtam és kimentem hozzá. Az egyik bárszéken ült és hallgatta a vonal másik végén lévő személyt. Amint meglátott végignézett rajtam, és elégedetten bólintott. Ezt egy szemforgatással díjaztam,  és leültem mellé. Még pár percig beszélt, aztán letette és felém fordult.
- Gáz van? - kérdeztem.
- Nem csak Paul asszisztense hívott, hogy még véletlenül se felejtsem el a mai megbeszélést - válaszolt, majd inkább a hiányos öltözetemre koncentrált. Hol is tartottunk? - lépett elém és felhúzott a székről.
- Itt - válaszoltam, de mielőtt még mozdulhattam volna beelőzött, és ő csókolt meg hamarabb. A fenekem alá nyúlt, én pedig ugrottam egyet és összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül. A pultra ültetett, majd megfogta a farmerom és a bokámig húzta. Végre lekerült rólam, ő pedig már a melltartóm kapcsával volt elfoglalva. Könnyedén vette le rólam, de mielőtt még ennél is tovább mentünk volna, a telefon újra megszólalt.
- Ezt ne vedd fel! - ziháltam mikor elhajoltam tőle.
- Megnézem ki az, utána kikapcsolom - alkudozott, én pedig sóhajtva bólintottam. Lemásztam a pultról és karba tettem a kezeimet. Egy darabig csak nézte a képernyőt, majd rám nézett.
- Vedd fel - sóhajtottam lemondóan és lehajoltam a melltartómért. Pár percen belül pedig már hallhattam is a vonal másik végén lévő kiabálást. Paul hangja még így is elviselhetetlen volt.

***

Egy utolsó nagy levegővétel után szálltam csak ki a kocsimból. Mát túl voltam a kezdeti sokkon, a kiakadáson, a pityergésen, minden megvolt csak az utolsó fázis nem. Amikor is szembe nézek az emberekkel. Igen, ez most elég érdekesen hangzik, de tényleg féltem.

Mint utólag kiderült Paul az üvöltözés közepette azt akarta megtudni, hogy mit keresnek az én képeim az internet, amelyeken félreérthetetlen pozícióban fekszem az ágyon egy másik sráccal. A probléma csak az volt, hogy nem én voltam azokon a fotókon. Őrült módjára kapcsoltam be a laptopom, majd addig ütöttem amíg be nem kapcsolt. Elhűlve olvastam a cikkeket, a nekem szóló tweeteket, Harry szintúgy.

Nem is tudtam mit kéne csinálnom, kiabálva, idegesen csapkodni, vagy csak önsajnálatba süllyedve ülni a kanapén.  Aztán egyszerre csináltam mind a kettőt. Szerencsétlen Harry azt se tudta mit kezdjem velem, az egyik percben még ide-oda mászkáltam, hol Biancát, hol pedig ezt a helyzetet szidva, a következőben pedig némán vertem a fejem a falba, azt hajtogatva, hogy ez nem történt meg. Miután sikerült megnyugtatnia ő lett ideges, le sem akarta rakni a telefonját, fogalmam sincs kikkel beszélt. Minden felfordult, alig pár perc alatt.
Miközben végigsétáltam az iskola folyosóján úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Nem akartam tudni, hogy mit gondolnak most rólam, hogy miket mondanak rám. Én tudtam, hogy hamisak a fotók. Harry is tudta. De jelen pillanatban az egész világ egy olcsó szajhaként bélyegzett meg.
Aprót ráztam a fejemen, és felszegett fejjel léptem a szekrényem elé. Kinyitottam, de nem volt benne köszönet. Teledobálták üzenetekkel. Dögölj meg Swansow! , Drága vagy, ribanc?
Összegyűrtem a papírokat, behajítottam őket a táskámba, majd becsuktam a szekrényem ajtaját és az első órámra indultam. Nem néztem senkinek a szemébe, csak előre.  Sikerült eljutnom az osztályteremig, azonban ahogy beléptem az ajtón, az első pofont balról kaptam. A lány körmei végigszántották az arcom,égető érzést hagyva maguk után. Oda kaptam a kezem, majd felnéztem az előttem álló személyre. Meg sem lepődtem, ugyan az a lány volt aki belém kötött az öltözőben, és aki kibeszélt a mosdóban.
- Te szemét kurva! Most már nem olyan nagy a szád, mi? Végre Ő is megtudja, hogy milyen számító dög vagy valójában - köpte a szavakat, a szemeiben pedig színtiszta gyűlöletet láttam. Egyre csak az járt a fejemben, hogy Harry arra kért ne jöjjek be ma, de én nem hallgattam rá. Tudtam, hogy nehéz nap lesz, de nem hittem volna, hogy van olyan ember aki képes elmenni idáig.
Nem akartam válaszolni neki, kikerültem, de mikor elléptem mellette megragadt a hajam, és visszarántott.
- Még nem végeztünk! - mondta, azzal a földre lökött. Nem akartam belemenni ebbe az egészbe, abból csak nagyobb baj lett volna. Beharaptam a számat, hogy elfojtsam a kikívánkozó szavakat, miközben felálltam és tűrtem a megaláztatást. Hosszú idő óta most nem álltam ki magamért először, ez pedig eléggé feszélyezett.
- Hagyj békén, és ne érj hozzám többet! - szólaltam meg nyugodtan, de úgy tűnt ez csak olaj volt a tűzre. Újabb pofont kaptam, megszédültem, és mire észbe kaptam újra megragadta a hajam és tépni kezdte. Felsikoltottam a fájdalomtól, erre ő újra megpofozott. Könnyek szöktek a szemembe, és minden erőmmel azon voltam, hogy eltaszítsam magamtól, de nem ütöttem meg. Nem bánhattam a fiúk rajongóit, még akkor sem, hogyha ilyen elvetemültek voltak.
Valaki lerángatta rólam a lányt, én pedig könnyes szemekkel néztem körbe. Többen videóztak, időközben a fél iskola idegyűlt, és ezt a jelenetet nézte. De a sok emberből csak egy segített. Mindenki látta, hogy mi történik, mégsem csináltak semmit. Megfordultam, és kirohantam a teremből. Megaláztak és megszégyenítettek. A fejbőröm elviselhetetlenül égett, az arcom szintúgy. A tarkóm fölé nyúltam, megtapogattam az égő fejbőröm és még a szám is eltátottam mikor rájöttem, hogy az az elmebeteg kitépte a hajamat. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem törődtem vele, hogy mindenki engem néz. Körülbelül az auláig sikerült, ott viszont kitört belőlem a sírás. Futva tettem meg az utolsó pár lépést az ajtóig, de még hallottam ahogy valaki utánam szól:
- Elmenekülsz, Swansow?
A kocsimhoz siettem, de mikor odaértem megtorpantam a látványtól. Ugyanis a szélvédőn hatalmas betűkkel az virított: ribanc. Mögöttem felhangozz a nevetés, mindenki jól szórakozott rajtam. Míg én a kocsimat bámultam, valaki hozzám vágott egy olvadt, sáros hóból készült hógolyót. Végigfolyt a kabátomon, óriási foltot hagyva rajta. Futva indultam el a járdán, el akartam tűnni onnan. Csak előre néztem, ennek köszönhetően nem vettem észre a következő sárgolyót, ami egyenesen a fülemnek csapódott.
Fogalmam sem volt hová menjek, mit csináljak, most nem akartam egyedül lenni. Elővettem a telefonom, de hiába akartam Harryt hívni, most megbeszélésen van, és egyébként is, ilyen állapotban nem beszélhetek vele. Hagytam neki egy üzenetet, hogyha ráér hívjon fel, majd tovább sétáltam. A fejemre húztam a kapucnimat, és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak. Mindentől messze voltam, autóm nem volt, kint pedig a hőmérséklet a mínuszokba csúszott.
Össze kellett szednem magam, így nem kerülhettem senki szemei elé. Bianca nyert.
 Úgy éreztem magam mint akin átment egy úthenger, a reggeli boldogságom egy szempillantás alatt összetört. Ezért pedig csak magamat hibáztattam. Nem vigyáztam rá eléggé.

~ Bianca ~

Számítottam rá, hogy előbb vagy utóbb valaki jelentkezni fog. Éppen ezért nem lepett meg mikor reggel fél hétkor Malik szólt bele a telefonba. Nem tűnt úgy, hogy jókedvében van, idegesen közölte, hogy találkozni akar. 

Önelégült mosollyal az arcomon köszöntöttem őt, és a mellette álló, szigorú tekintetű Perrie-t. Sikerült a tervem, ennél boldogabb nem is lehettem volna. Az a kis lotyó megkapta ami érdemelt, pár óra alatt az egész világot bejárta az a pár kép. És mindenki elhitte a mesét. A közösségi oldalakon ő volt  az első számú  célpont, felháborodott rajongók kérték számon és fenyegették meg, több oldal is készült ellene. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna. 

- Csak egyszer mondom el. Takarodj el Londonból! - kezdte Zayn kertelés nélkül, mellette Perrie pedig utálattal mért végig.

- Most játsszátok a jó zsaru, rossz zsarut? - kérdezte és felvontam az egyik szemöldököm.

- Itt ez a boríték. Van benne egy repülőjegy Los Angelsbe, és pénz, hogy újra kezd. Pontosan három óra múlva te ott fogsz ülni azon a gépen, és nem jössz vissza többet - közölte a velem szemben ülő srác, szemrebbenés nélkül és az asztal közepére tolta a borítékot. Érte nyúltam, azonban ő visszahúzta. - Elfelejtesz minket, elfelejted Danyt, és befejezed a kis játékaidat - tette hozzá. Karba fontam a kezeimet magam előtt és mérlegeltem az ajánlatát.

- Rendben - válaszoltam, majd elvettem tőle a vaskos borítékot. A gép tizenegykor indult, a mellette lévő pénzből pedig bárki új életet kezdhetne bárhol. 

Ezek után kivittek a reptérre, nem érdekelte őket, hogy mi lesz a cuccaimmal, és ami azt illeti engem sem. A képekért kapott pénz és Malik hozzájárulásával együtt bőven lesz miből új ruhákat vennem.

Gúnyosan felnevettem mikor Zayn pénzt adott az egyik stewardessnek, hogy gondoskodjon arról, hogy mikor a gép felszáll, én rajta üljek. És így történt. Amikor a kerekek elemelkedtek a kifutópályáról én ott ültem az egyik kényelmes ülésben, útban Los Angeles felé, és minden egyes alkalommal elmosolyodtam mikor arra gondoltam, hogy ők azt hiszik ezzel vége. Csakhogy egy dologgal nem számoltak: hogy én mindig egy lépéssel előttük járok.
________________________________________________________________________________

Remélem tetszett, a következő rész érkezéséről nem tudok biztosat mondani, csak hétvégén lesz lehetséges, mert hét közben nem jutok géphez. De no para, megoldjuk!:) Jó első hetet, lányok, puszii!!!♥♥

Anna.

#news

Sziasztok.
Gyors közlemény következik: már megírtam előre jó pár részt, de azért nem raktam még fel egyet sem, mert ha elkezdődik a suli egyáltalán nem lesz időm hét közben írni. Ezért úgy gondoltam inkább most, nyár végén kelljen várni egy hónapot, mint ősztől kettőt, vagy akár többet. Sajnálom, hogy ez így alakult, de nem tudok mást tenni, a kollégium miatt nem jutok majd géphez.

Anna.

60. Happiness

Sziasztok.

Meg is hoztam a 60. fejezetet. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. Ti igen? 60... húú! *örülafejem. Nagyon, de nagyon szépen köszönöm a kommenteket!! Úgy tűnik elég kiszámítható vagyok...:D Nagyon szeretlek titeket, csajok, újra és újra el kell mondanom, hogy nélkületek sehol nem lennék!!!! Köszönöm!:) Remélem mindenki itt van velem, és, hogy tetszeni fog ez a rész is. A továbbikban jönnek csak az izgi dolgok.;) Na de be is fogtam, jó olvasást!:)♥

~ Chad ~

Idegesen rúgtam be a kis kávézó ajtaját, és öles léptekkel trappoltam a férfi mosdó felé. Esther, az öreg pincérnő lesajnáló pillantást vetett felém, majd visszafordult a régi kávéfőzőhöz. Már ismer, a napjaim nagy részét ugyanis itt ütöm el. Ide többnyire csak olyan lecsúszott barmok járnak mint én, ezért nem lógok ki.
Nem törődtem a vécé ajtaján kilépő sráccal, fellöktem, majd bevágtam magam után az ajtót. Megálltam az egyik zsíros tükör előtt és lehúztam a fejemről a szürke, kopott pulóverem kapucniját. A szemem alatt nagy véraláfutás éktelenkedett, az orromból folyt a vér, a szám pedig felrepedt. Egy szánalmas embert láttam a tükörben, kilátástalan jövővel és egy elbaszott élettel. A düh pillanatok alatt öntötte el az agyamat, lendítettem az öklöm, a falon lévő tükör pedig apró darabokra tőrt. A kézfejemből azonnal szivárogni kezdett a vörös vér, de nem érdekelt, pont olyan hévvel távoztam a kávézóból, mint ahogy érkeztem.
A pokolba kívántam az apámat amiért elcseszte az anyám és az én életemet is. Amikor ma részegen hazatántorgott kifűzte az övet a nadrágjából és összeverte azt a szerencsétlen nőt, akinek elvette az egész életét. Úgy gondoltam az apámra mint egy tolvajra. Ellopta az anyám fiatalságát, sok évet amit más mellett kellett volna leélnie. A boldog élet helyett most alkoholista, az az elmebeteg állat pedig naponta megveri.
A bőrszíj első csattanásait ökölbe szorított kezekkel figyeltem, aztán felugrottam és a jobb öklömmel éppen az orrát találtam el.
Megakartam védeni az anyámat, ehelyett szégyen szemre elvertek, ráadásul nem segítettem neki, hanem csak raktam még egy lapáttal a bajra.
Nagyot rúgtam az előttem lévő kukába, ami hangos zajjal gurult az út közepéig. Tőlem pár háznyira egy lány állt az út szélén, miniszoknyában és egy kis kabátkában. A neccharisnya a combjaira simult, a magassarkújában topogott a járdaszegélynél. London gettójának megvan az előnye is.
- Felmelegítselek, szépfiú? - szólt oda nekem és csábosan elmosolyodott. Kár volt, ugyanis a fogai szétálltak a szájában. Nem figyeltem rá, elsétáltam mellette. A zsebemben mindössze pár font lapult, ezt pedig ne egy kurvára fogom elkölteni, bármekkora is a kísértés.
Sétáltam még pár utcasarkot, majd bementem az egyik éjjelnappaliba. Az első gondolatom az volt, hogy veszek magamnak valami erős piát, hogy könnyebb legyen felejteni, de megakadt a szemem az egyik újságon.
- Mi a franc... - morogtam és a kezembe vettem a napilapot. Eddig is dühös és ideges voltam, most viszont ölni tudtam volna. A címlapsztori ugyanis így szólt: Kimberly Swansow megcsalta Harry Stylest! Fotó buktatta le!  A cílapon pedig egy közös fotó róluk, amin már piros vonalat húztak közéjük.
Idegbeteg módjára lapoztam fel az újságot, ott pedig két darab kép fogadott.
Összegyűrtem a lapot, nem törődve a pultban álló srác kiabálásával és kirontottam az ajtón az utcára. Az első nyilvános telefonfülkéig az utat futva tettem meg, majd előkerestem a zsebemben lévő cetlit, a rajta lévő telefonszámmal. Miután Dany elküldött a francba az iskolában tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben, de arra nem jöttem rá, hogy az a lány miért adta ki magát neki. Most összeállt a kép.
A lány pár csörgés után felvette, én pedig rögtön a lényegre tértem. Közömbös hangon beszéltem vele, ő pedig hamar beleegyezett a találkozóba. Lecsaptam a telefont, a fejemre húztam a kapucnim és elindultam a a megbeszélt helyszín felé.
Kihasználtál, ribanc! Most viszonozom a szívességet!

~ Dany ~

Idegesen szálltam ki a taxiból a Westminster előtt. A kabátom zsebét szinte égette a benne lapuló boríték, a lapra írtak pedig nem hagytak nyugodni. Kifizettem a fuvart a sofőrnek, majd határozott léptekkel indultam el a járdán. A hideg szél az arcomba fújt, ezért a sálam a szám elé húztam, a kezeimet pedig a zsebembe süllyesztettem. Az autók kerekei felverték a latyakot, az egész várost ellepte a híg sár és a félig olvadt hó. Utáltam ezt az időt.
Ahogy végigsétáltam a St. Margaret Streeten az járt a fejemben, hogy nem kellett volna idejönnöm. Fogalmam sem volt, hogy kitől jött a levél, hogy jutott be a lakásomba és mit akar tőlem. Az egyetlen érthető magyarázat Bianca volt, de mit akarhat tőlem? Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem volt bennem félelem, de a kíváncsiságom és a dühöm sokkal nagyobb volt.
A Big Ben most is lenyűgöző volt mikor elsétáltam mellette. Soha nem lehet megszokni a látványt mikor felnézel. Átsétáltam az úton, közben pedig végignéztem a hídon. Nyüzsgött az emberektől. Imádtam ezt a várost, még ha akaratom ellenére is hoztak ide, örültem neki. Már London volt az otthonom.
Minél közelebb értem a mólóhoz, annál jobban kerített hatalmába az izgalom. Már felkapcsolták a lámpákat, a London Eye a túlparton tündökölt, innen is csodálatos volt. Lesétáltam a lépcsőn, de senkit nem láttam. Furcsa volt, itt mindig nyüzsögnek az emberek. Kezdett ijesztő lenni a helyzet. Ott álltam a móló előtt, de sehol egy árva lélek sem, csupán egy hajó ringatózott a vízen. Megfordult a fejemben, hogy hazamegyek, de valami ott tartott. Tudni akartam, hogy miért vagyok itt.
Hirtelen valaki mögém lépett, de mielőtt még megfordulhattam volna magához szorított és befogta a számat. Sikítani akartam, de akkor megszólalt a mögöttem álló - mint kiderült - férfi.
- Én nem tenném - mondta a fülemhez hajolva. A hangja mély volt, de ugyanakkor ismerős. Senkihez nem tudtam kötni, az adrenalin elöntötte a testemet. Egy kendő volt az utolsó amit láttam, ugyanis bekötötte a szemeimet. Igen, határozottan úgy éreztem magam mint egy rossz horrorfilmben, ahol a főszereplő lányt most rabolja el a gyilkos, hogy halálra kínozza. Nem tudtam megszólalni, csak értelmetlen nyögések jöttek ki a számon, a kezével ugyanis még mindig arról gondoskodott, hogy ne tudjak kiabálni.
 Ismerős illat töltötte meg a levegőt, de nem ismertem fel. A tenyerét még mindig a számra tapasztotta, majd az egyik lábával meglökte az enyémet, ezzel jelezve, hogy induljak el. Abban a pillanatban szinte fejbe csapott a felismerés. Egyszerre kezdtem vergődni és kiabálni, de ez elég nehéz volt miközben még mindig befogta a számat.
- Sssh - tette az ujját az ajkaimra. Bólintottam, ő pedig leengedte a kezét. Nehezen álltam meg, hogy ne forduljak meg, de elterelte a figyelmemet, hogy a kezei lecsúsztak a derekamra, úgy irányított. Párszor majdnem felbuktam, de még időben visszarántott. Két percnyi botladozás után megállított, majd ellépett mögülem. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, de ugyanakkor izgatottnak és boldognak.
- Boldog Valentin napot! - mondta, és levette a kendőt a szememről.
A hajó fedélzetén álltam, ő velem szemben, egy pofátlanul gyönyörű mosollyal az arcán.
Ha most egy romantikus filmben lennék biztosan felkapna, megpörgetne a levegőben, utána pedig egy szenvedélyes csókban forrnánk össze. Csakhogy én nem vagyok hercegnő, sem egy leányregény főhőse. Éppen ezért az első szavaim így szóltak hozzá:
- Normális vagy?! Ezt mégis, hogy gondoltad?! A frászt hoztad rám! Nem tudtam elképzelni, hogy mégis ki a franc küldözget nekem levelet! Ráadásul egy kendő? Te komolyan bekötötted a szemem? Nincs ki a négy kereked, majdnem szívrohamot kaptam! Annyira hiányoztál! - ugrottam a nyakába miután jól kikiabáltam magam. Szorosan magához húzott és felnevetett.
- Pontosan erre a reakcióra számítottam - simított végig a hajamon.
- Leüvöltöttem a fejed, te komolyan számítottál erre? - nevettem fel rekedtesen.
- Ismerlek - válaszolt, majd eltolt magától és a kezei közé fogta az arcomat. - Hiányoztál.
Bólintottam. Ennyire futotta. A szívem hevesebben vert, a kelleténél gyorsabban kapkodtam a levegőt és fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak.
- Tudom, hogy mire gondolsz, de én ezt így nem tudom tovább csinálni. Időre volt szükséged, én pedig megígértem, hogy megvárlak, de nem tudok tovább várni. Hiányzol.
- Harry én... nem tudom mit mondhatnék... - makogtam és ahelyett, hogy zavartan lehajtotta volna a fejem, tartottam a szemkontaktust. Azt akartam, hogy tudja, hogy érzek. Két hete nem láttam, most pedig itt álltunk egymással szemben, én mégsem tudtam megszólalni. Olyan abszurd volt ez az egész helyzet.
-  Felejts el mindent ma estére! Mintha meg sem történt volna. Holnap ráérünk foglalkozni vele. Csak egy este - mondta, én pedig valósággal ittam a szavait. Bólintottam, ő pedig elmosolyodott. - Gyere! - fogta meg a kezem és maga után húzott. Bementünk az utastérbe, majd pár lépcső után a szabad ég alatt találtam magam. Akaratlanul is eltátottam a számat a a város láttán. A kilátás több mint gyönyörű volt.
- Ez... csodálatos - nyögtem ki és körbe-körbe forogtam mint egy kisgyerek az édességboltban. Mögöttem a Westminster, a Big Ben, előttem pedig a County Hall és a London Eye. - Köszönöm -fordultam felé, ő pedig átölelt. Szorosan húzott magához, majd hirtelen megindult alattunk a talaj. Lassan eltávolodtunk a mólótól és elindultunk a Hungerford híd felé. Az arcomat a nyakába fúrtam, és csak mosolyogni tudtam. Boldog voltam. Most igazán.

~ Bianca ~

Nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy találkozzam Chaddel, de amúgy sem volt jobb dolgom, így hát belementem. Egy pizzázónak gúnyolt gyatra épületben vártam rá már vagy fél órája, ahol még akkor sem lennék hajlandó enni egy falatot sem, ha fizetnének érte. A falak láttak már szebb napokat is, az asztalokon kajamaradékok voltak, ráadásul a dolgozók sem voltak valami szimpatikusak. Hányingerem volt ettől a helytől. Az unott ücsörgésemet pedig állandóan a pincér zavarta meg, aki szinte a szemeivel vetkőztetett. 

- Kifelé! - állt meg előttem valaki. Felnéztem rá és Chaddel találtam szembe magam. Nem volt túl barátságos arckifejezése.
- Valaki bal lábbal kelt fel? - gúnyolódtam.
- Jobb lesz ha ezt kint intézzük el - szorította meg a felkaromat, és felrántott a székről. - Indulj! - lökött meg.
- Megyek, csak ne lökdöss - feszítettem le a kezét a karomról. Felvettem a táskámat, megigazítottam a kabátomat és felszegett állal elindultam. Kint a nap már lemenőfélben volt, az utcán pedig alig sétált pár ember. Tisztes távolságra megálltam a pizzázótól, majd megfordultam, és egy lekezelő pillantással illettem a srácot.
- Mit akarsz? - kérdeztem és keresztbe fontam magam előtt a kezeimet.
- Kihasználtál. Miért? - támadt nekem, mondhatni vibrált a dühtől.
- Ne vedd magadra - vigyorodtam el. - Te csak egy eszköz voltál, a célpont a drága Miss Swansow volt - fordultam meg, így háttal álltam neki. - Ha csak ennyit akartál én megyek - intettem neki. - Egyébként honnan van meg a számom? - fordultam vissza, de akkor az ujjait a torkomra szorította és fojtogatni kezdett.
- Megbánod, hogy velem kezdtél - morogta és szorosabban fogta a nyakam.
- Engedj el! - próbáltam lefeszíteni ujjait, de nem sikerült. Sokkal erősebb volt nálam. Tennem kell valamit, különben ez a barom képes és itt megfojt. - Szóval nem kell a pénz? - erőltettem ki magamból a szavakat.
- Milyen pénz? - kérdezte, de nem engedett el. Nem tudtam válaszolni, csak a kezeit markolásztam amik még mindig a torkomat szorították. Még pár másodpercig így tartott, utána pedig elengedett. A nyakamhoz kaptam és gyorsan szedtem a levegőt.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer! - köptem a szavakat mérgesen.
- Milyen pénz? - rázott meg.
- Ne érj hozzám te barom! - löktem el. - Eladtam a képeket.
- Mennyit kaptál? - kérdezte.
- Sokat. Ha gondolod felezhetünk. De persze kérek valamit cserébe - egyenesedtem ki és a szemeibe néztem.
- Elégedj meg az egészségeddel, ribanc! - csattant fel, én pedig hátráltam pár lépést.
- Kár. Szóval nem kell a pénz? Ahogy elnézlek éltél már szebb napokat is - döntöttem oldalra a fejemet és úgy néztem rá.
- Mit akarsz? - kérdezte és ha ölni tudott volna a szemeivel, biztosan megteszi. Elmosolyodtam, elé léptem és a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Mindent a maga idejében.

~ Dany ~

- Már vagy két órája az üzletben voltunk, teljesen kikészítettük az eladónőt, miközben az anyám még mindig két fehér tányér között őrlődött amík egyébként teljesen egyformák voltak. Ha nagyon megerőltettem magam akkor láttam a különbséget, de minimum nagyító kellene hozzá, hogy bárki is észrevegye. Majd két óra vívódás után anya elszakadt a tányéroktól és azt mondta: nézzük meg máshol is. Azt hittem, hogy az eladónő ott helyben vágja fel az ereit, hosszában - meséltem, miközben a kezeimmel mutogattam hozzá. Mióta leültünk a fenti nyitott fedélzeten csak dőltek belőlem a szavak. Nem tudtam befogni a számat, mindent el akartam mesélni neki az elmúlt két hétről. Már túl voltam a tökéletes helyszín megtalálásán és a terítőkön is. Harry pedig egész végig csendben hallgatta a beszámolómat, néha velem nevetett. Szorosan egymás mellett ültünk, betakaróztunk egy hatalmas pokróccal és miközben beszélgettünk néztük a várost. Gyönyörű volt. Jobb szót nem is találnék rá. 

- Nagyon fontos neki ez az esküvő - folytattam. - Azt hiszem, hogy most be akarja pótolni ami kimaradt az életéből. Amikor hozzáment az apámhoz már velem volt terhes, tizennyolc éve csak azt hallgatom, hogy hogy nézett ki a ruhájában a gömbölyödő hasával. Ráadásul akkor nem volt szerelmes, kényszerből ment férjhez. Nagyon örülök neki, hogy most igazán boldog. Még ha nem is az apám mellet. Az úgysem működött - tettem hozzá halkabban.
Magához húzott és átölelt. Nagyon jól esett, a szüleim válásának emléke még mindig elevenen élt bennem. 

- Mikor beszéltél vele utoljára? - kérdezte.

- Három hete. Elfoglalt, nem ér rám. De megértem, sok a munkája, nincs ideje, hogy felhívjon. Párizs pedig elég messze van ahhoz, hogy gyakrabban találkozzunk. De egész este csak én beszélek, most te jössz! Mit csináltál az elmúlt két hétben? 

- Interjúk, fotózások, megbeszélések, próbák - kezdte sorolni. - Nem valami említésre méltó. 

Felfogtam, nem akart róla beszélni. 

- És milyen volt otthon? Hogy van Anne és Gemma? - érdeklődtem, mert ha én nem kérdezek rá, magától biztos nem kezdi el. 

- Honnan tudod, hogy otthon voltam? - kérdezett vissza.

- Zayn - adtam meg a választ. - A frászt hoztad rájuk mikor szó nélkül elmetél. Leszokhatnál erről - löktem meg a vállát játékosan, mire halványan elmosolyodott. 

- Hiányoltak. Ők még úgy tudták, hogy együtt megyünk.

- Az anyukád már biztos utál engem - húztam el a számat. 

- Dehogy. Viszont a lelkemre kötötte, hogy legközelebb vigyelek téged is. Ráadásul Gemma hozzám vágott egy fakanalat amiért megint elcsesztem, és azt üzeni neked, hogy ha kell ő szívesen megtépi Biancát - nevette el magát, mire én is elmosolyodtam. 

- Miért ilyen kedvesek velem? - kérdeztem. 

- Mert tudják, hogy ha mellettem vagy boldog vagyok, és nekik csak ez számít. Felőlük akár három szemed is lehetne.

- Még szerencse, hogy csak kettő van. Bőven elég nekem két táskás szem reggelente - mondtam mire mindkettőnkből kitört a nevetés. - Szeretlek - bukott ki belőlem, de miután kicsúszott a számon nem akartam visszaszívni. Sőt, örültem neki, hogy kimondtam. Egész este ott volt a nyelvem hegyén, csak a megfelelő alkalomra várt. 

Mérhetetlen boldogság öntött el mikor megcsókolt, és egy percig sem kételkedtem abban, hogy viszonozzam-e. Közelebb húztam magamhoz, mindent és mindenkit elfelejtve adtam át magam az érzésnek. 

Az este további részében beszélgettünk, nevettünk, néha elcsattant egy-két csók is. Jól éreztük magunkat, majd miután  véget ért a hajókázás egy kisebb étteremben vacsoráztunk, a Tower-híd közelében. Utána még sétálgattunk a városban - szigorúan csak lassú tempóban, nehogy megint ki kelljen vonni magam a forgalomból, hetekre - , különböző ciki sztorikat mesélve a másiknak, amiken annyit nevettem, hogy már a hasam is fájt. Kaptam virágot is egy plüssmacival párosítva, ami egy szívecskét tartott a kezében. A macit már csak azért is megvette, mert tudja, hogy nem igazán vagyok oda az ilyen mézesmázos ajándékokért. Rá nem jönnétek mi volt a szívre írva: I Love You. Jót nevettünk rajta, pontosabban ő nevetett azon, hogy milyen képet vágtam mikor a kezembe nyomta. 

Akárcsak egy gimis randin, hazakísért, én pedig ünnepélyesen beinvitáltam. Azért volt ünnepélyes mert megpróbáltam utánozni a brit akcentust. Büszke voltam magamra, még akkor is, hogyha Harry szerint borzasztó volt. Pedig egész fejlődő képes vagyok. Már október óta itt élek, csak ragadt rám valami, nem? Ha őt kérdeznétek biztosan azt mondja, hogy nem.
Egész este azon gondolkoztam, hogy mit csináljak ezután, ragaszkodjak tovább ahhoz, hogy nekem idő kell, vagy felejtsem el a történteket és lépjek tovább. Fogalmam sem volt, de miközben a kanapén ültünk egy borzasztóan elcsépelt romantikus filmet nézve, visszagondoltam az egész estére és már csak nevetni tudtam azon a részemen amelyik bármikor is azt gondolta, hogy képes lennék nélküle tölteni akár még egy napot is. A szünetnek hivatalosan is vége.

_________________________________________________________________________________

Ennyi lett volna mára, dobjatok egy komit!:) Puszi! ♥ xoxo

01. Kávé

Sziasztok.

Itt is van az első fejezet ahogy ígértem. Annyit nevettem magamon miközben átolvastam. Sokszor megfogalmazódott bennem a kérdés: hogy tudtam én ezt leírni?! Na, de ez van, remélem, hogy április óra fejlődtem valamennyit. :D Ha valakit nagyon megérint ez a fejezet akkor a továbbiakat az előző részeknél találja meg. Nem beszélek tovább, itt van az én harmatgyenge első fejezetem, ami még 2012. április 9-én látta meg a napvilágot. Brühüü. Oké, nem drámázok tovább, jó olvasást!:)

- Kedves utasaink! Megkezdjük a landolást a londoni repülőtéren, kérem foglalják el helyüket és kapcsolják be a biztonsági öveiket! -mondta a stewardess, a fejem fölött pedig kigyulladt az a kis lámpa, ami egy biztonsági övet ábrázolt.

Remek! Mindjárt leszállunk. Semmi kedvem nem volt London-hoz, semmi kedvem nem volt a költözéshez. De a szüleim "új életet" akartak kezdeni, és úgy gondolták, hogy erre a legjobb hely Nagy-Britannia. Új ház, új iskola, új barátok. Utáltam ezeket a szavakat. Költözés. Na ez a másik. Ha engem kérdeztek ez egy nagyon hülye ötlet. Mi van Londonban? A válasz: Semmi! Folyton esik az eső és hideg van.Nem ismerek senkit és ha már itt tartunk nem is akarok.

Lenéztem a kezemre. Kelletlenül állapítottam meg, hogy kopik a körömlakkom. Elhatároztam, hogy amint "haza" érünk, rögtön átfestem. Ez afféle gyerekes lázadás volt a részemről, így próbáltam kifejezni a nemtetszésem. A szüleim utálták ha pirosra lakkozom a körmöm, a rajtam lévő fekete pulcsit pedig anyám szintén utálta.

A felhők alá értünk és megláttam azt a várost ahol nekem új életet kéne kezdenem. Csak egy gond volt: én nem akartam új életet kezdeni, sem itt, sem máshol. Tökéletes volt nekem a régi is. Máskor ujjongtam volna a város láttán, de most, hogy itt is kell maradnom....    Inkább elfordultam és vártam, hogy a gép földet érjen.

***

 - Kicsim, gyere már! - szólt rám Apa, miközben idegesen dobolt a lábával. 

- Várom a bőröndöm -mutattam a futószalagra.

- Fél órája? - kérdezte anya felháborodva.

- Biztos elkeveredett - mondtam ártatlanul. Az igazság az,hogy már háromszor körbe ment a futószalagon de nincs kedvem levenni.Vagyis nincs kedvem elindulni. Kétségbeesetten kapaszkodtam az összes kis dologba, amivel késleltethetem, hogy be kelljen lépnem abba a házba.

- Az nem az? - kérdezte Anya, és a piros bőröndömre mutatott. 

- Biztos nem! - legyintettem. 

- Indulás! - emelte le Apa a bőröndöm. Sóhajtottam egyet és magam után kezdtem húzni.

- Jaj, a neszesszerem ott maradt! - kaptam az arcomhoz ijedten. Hiába, jó színész vagyok.

- Nálam van! -mondta Anya.Szúrós pillantásokat vetettem a kis táskára mintha csak az lenne a hibás, hogy nem sikerült a tervem. Kint pont olyan időjárás fogadott mint amilyenre számítottam. Esett az eső és még a pulcsim ellenére is fáztam. Fejemre húztam a kapucnimat és ráültem a bőröndömre.

-Nem értem hol az a taxi! -méltatlankodott apa és a telefonját kezdte nyomkodni, anya közben engem méregetett. anya engem kezdett méregetni.

- Nem én voltam -mondtam ki azt ami szerintem teljesen alapvető. Hát igen. A szüleim nem igazán bíznak bennem. Elővettem a napszemüvegem annak ellenére, hogy nem sütött a nap. A fülembe felváltva üvöltött a nyan cat és Bruno Mars. Muszáj volt valahogy kifejeznem a nem tetszésem, nem hagyhattam, hogy minden gond nélkül egy másik kontinensre költöztessenek. Igen is éreztetni akartam velük, hogy ezzel az egész életemnek lőttek, kezdhetek mindent előröl.

- Most már halkítsd le! Mindenki minket néz -szólt rám anya. Mivel nem hallottam semmit úgy néztem rá mint a hülyékre szokás. Ezt ő is észre vette és kivette a kezemből a telefonom, ezáltal a fülemből is kirántotta a fülhallgatót.

- Hé! -nyúltam utána.

- Elég legyen kislányom! Az ég szerelmére! -szólt rám apa is.

- Hideg van!Éhes vagyok, fázom és valamit kihagytam..mit is? Ja igen! Elköltöztünk!-mondtam kicsit hangosabban mint kellett volna.Na most már tényleg mindenki minket bámult.

- Kimberly Jordan Swansow! Fejezd be ezt a gyerekes viselkedést!
- 1.Gyerek vagyok. 2.Ne hívj Jordannek!-védtem meg magam. Ha valamit nagyon utálok akkor az az, mikor így hívnak! A teljes nevemen. 'Jordan'! Valami idióta ott fönt ezt írta be a nagykönyvbe de attól engem még nem kell így szólítani. Dany vagy Kim, nekem tökmindegy, de nem Jordan!

- Itt a taxi - mutatott apa a közeledő fekete autóra. Na tessék! Én a sárga taxihoz vagyok szokva, ez meg itt fekete. Egy újabb dolog amit felírhatok a 'változott' listámra. Bepakoltuk a bőröndöket és elindultunk.

- Visszakaphatom a telefonom? - kérdeztem egy angyali mosoly kíséretében.

- Nem! Egy hétig nálam marad - mondta Anya.

- Tessék? De még mosolyogtam is! -gondoltam magamban. A mosoly nem jött be, akkor jöhet a B terv.

- Apa légyszíves szólj anyának, hogy adja vissza a telefonom - néztem rá szépen.

- Nem. Amíg be nem fejezed ezt a hisztit addig nincs telefon.
- Nem volt még elég? Először kiszakítotok a megszokott környezetemből, felraktok egy repülőre mert éppen az jutott eszetekbe, hogy költözzünk el, és még a telefonomat is elveszitek. Mi kéne még? - háborogtam.

Az út tovább részét néma csendben töltöttük.Nekem sem volt kedvem beszélgetni velük és ők sem nagyon erőlködtek.Reméltem,hogy ez így marad amíg meg nem érkezünk de tévedtem.

- Jaj, nézzétek ott a Big Ben - mondta Anya lelkesedve. Odafordítottam a fejemet de minden megjegyzés és komment ami eszembe jutott az nem csak negatív volt, de sértő is. Inkább meg se szólaltam mert annak úgy is veszekedés lenne a vége. Negyed óra múlva megálltunk egy sorház előtt.

- Ez az? - kérdeztem az egyik ajtóra mutatva.
- Igen - válaszolta Apa.

Az összes ház ajtaja barna és a ház halvány rózsaszín. Találjátok ki, hogy milyen a miénk...na? Fehér, piros ajtóval! Anya elő kereste a kulcsot - amit egyébként én raktam be a táskája belső zsebébe - és már nyílt is az ajtó. Előre mentem és megcéloztam a lépcsőt, hogy a legjobb szobát kapjam. Az emeleten négy ajtó volt. Benyitottam az első szobába.

- Nem ez az enyém - állapítottam meg az óriási komód és francia ágy láttán. Gyorsan becsuktam az ajtót és ahhoz a szobához mentem amelyik a legtávolabb volt a lépcsőtől. Kinyitottam az ajtót és a lila és rózsaszín falak láttán eldöntöttem, hogy ez lesz az én szobám. Nem mintha annyira kedvelném a rózsaszínt, de ez még mindig jobb mint a másik. Minden bútor a sarokba volt tolva, az ajtóval szemben pedig volt egy erkély ahova szintén egy ajtó nyílt. Külön fürdőszobám is van. Remek. Gyorsan leszaladtam a bőröndömért és felcipeltem a lépcsőn. Út közben még bejelentettem, hogy melyik lesz az én szobám. A dobozok amik már egy héttel ezelőtt megérkeztek a gardróbban voltak az összes holmimmal.

Az egész délutánt a szobám rendezgetésével töltöttem aminek nagy része azzal telt,hogy megmozdítsam az ágyat. De a végeredmény nagyon jó lett. Kidekoráltam még az ágyat is, már egész otthonosan festett. Az összes cuccomat és bőröndömet bevittem a gardróbomba, de a kipakolásra nem vitt a lélek. Amikor ezzel végeztem, levágódtam az ágyra. Bekapcsoltam a laptopomat, de

senki nem volt fent msn-en és facebook-on sem.Ez eléggé elvette a kedvem mindentől - nem mintha el lehetett volna venni bármit is. Úgy döntöttem lemegyek és megnézem a lakás többi részét, de mire leértem már nem volt kedvem hozzá. Anyát a konyhában találtam meg.

- Holnap elmegyünk beíratni téged - kezdte Anya mikor meglátott. Na ehhez a témához végképp nem volt kedvem.

- Elmehetek sétálni? - kérdeztem. - Meg szeretném ismerni a környéket - hazudtam könnyedén. Egyáltalán nem akartam sétálni de a sulis témánál bármi jobb.

- Nem, már késő van - válaszolta Anya.

- Hat óra van. Az nem késő - érveltem.

- Azt mondtam nem és kész! - zárta le ezt a témát.

Én viszont figyelmen kívül hagytam utolsó mondatát. Körbenéztem a konyhában. Elmegy. De akkor is utálok itt lenni.

- Felmegyek aludni. Elfáradtam - mondtam és a lépcső felé indultam. Közben átmentem a nappalin.

Végül is egész jó de azok a falak... Majd valamikor meg kell győznöm Anyát, hogy festesse át őket. Ez így nem maradhat. Ha Anya azt mondja nem mehetek sétálni,  akkor én elmegyek sétálni. Elvettem a telefonom a pultról és gyorsan kiosontam a házból. Előkerestem a fülesemet és elindultam....valamerre. Igazából nem is érdekelt hová megyek. Eszembe jutottak a barátaim. Akiket valószínűleg évente egyszer vagy kétszer láthatok. Vagy még akkor se. Negyed óra sétálgatás után egy padon kötöttem ki. Szokás szerint a zene üvöltött a fülemben. Zene be világ ki. Ezt gyakran alkalmazom. Főleg az utóbbi pár hétben. És a szüleim még ezt is el akarják venni tőlem. Teljesen elveszettnek éreztem magam, a helyzetemet pedig reménytelennek. Nem volt választási lehetőségem, kényszerítettek. 

Gondolatmenetemet az szakította meg,hogy leült mellém...valaki. Én a hős látványosan a pad másik végébe húzódtam mire az idegen mosolyogni kezdett. Ez most rajtam nevet? Ki ez? Mivel a fantáziám már szárnyalni kezdett és ez nálam nagyon nem jelent jót,inkább felálltam de az a valaki is felállt így egymásnak ütköztünk. A telefonom kiesett a kezemből a fülhallgatómmal együtt. Én a fenekemre huppantam-fogalmam sincs,hogy hogyan-,és ennek az idiótának a kávéja rám ömlött.Ha eddig nem volt szar a kedvem akkor ez a kretén most igazán elcseszte.Szitkozódva álltam fel és akkor megéreztem,hogy átázott a pulcsim.

-Basszus ez forró!-csúszott ki a számon és amint ez megtörtént nem is fogtam vissza magam.A pulcsiból próbáltam kiszedni a "foltot" és közben azt ecseteltem-hangosan-miért pont velem és,hogy lehet valaki ilyen béna mint ez az idegen.

-Szerinted a kávé,hogy jön ki a pulcsimból?Hát megmondom!Baromi nehezen!Hogy lehetsz ilyen béna?-kérdeztem tőle és nem nagyon zavart amikor letegeztem.Simán elkezdtem üvöltözni vele az utcán.-Nem volt eléggé elcseszve a napom még te is?-néztem fel rá és még a lélegzetem is elakadt amikor belenéztem a szemébe.....

_________________________________________________________________________________

#welcome

Sziasztok.

A nevem ezegyanna, röviden csak Anna. Úgy döntöttem, hogy ide költöztetem a blogom, amit eddig a neonon írtam. A blog már lassan a 60. Fejezetnél tart, de úgy döntöttem, hogy itt fogom folytatni. Remélem, hogy a régi olvasók itt is velem tartanak, aki pedig betéved elnyeri majd a tetszését.

Hamarosan felkerül az első rész, utána pedig itt folytatódik a történet. 

Ennyi lenne most, hamarosan akkor startolunk, itt a bloggeren. xoxo.